|
A budapesti The Uptown Felaz (TUF) tagjai már régóta ismerték egymást, amikor 2002-ben közös zenélésre adták fejüket. Első nagy dobásuk a Tesó c. film zenéje volt; Dyga Zsombor mozija a 2003-as Filmszemlén besöpörte a legjobb forgatókönyvért járó díjat. A film sikere nagy lökést jelentett a csapat számára, nevük kezdett lassan bekerülni a köztudatba. A Magyarországra látogató dj-k is megkapták a nekik járó promócsomagot, így a TUFra már nemzetközi szinten is felfigyeltek.
Egyik első zenéjük a Brainstorm pont a Budapestre visszajáró Dublex Inc. segítségével landolt Dom Servininél. A Wah Wah 45's kiadó fejének annyira megtetszett a TUF-féle funk, hogy egy hétincses kislemezen piacra dobta a számot. A Brainstormot később a Ninja Tune-os Hint is kezelésbe vette - a remix szintén a Wah Wah 45's gondozásában jelent meg.
A kezdeti sikereket követően nem pihentek a freestyle fejek, már csak azért sem, mert hamarosan újabb soundtrack felkérés érkezett: Dyga második nagyjátékfilmjét, a Kész Cirkusz névre keresztelt krimi-komédiát az idei Filmszemlén mutatták be. Az elismerés ezúttal sem maradt el, a Diákzsűri a "Legjobb Filmzene" díjat ítélte meg a TUF számára. Mindeközben újabb zenék is kiadóra találtak. A Mama Likes Bossa-ra a magyar Mama Records csapott le, míg a masszív, pattogó Coconut a régi ismerős Pulver Recordsnál lelt gazdára.
http://www.szemle.film.hu/
Részletek a filmzenéből:
http://www.theuptownfelaz.hu/uptown/Cirkus/76.mp3
http://www.theuptownfelaz.hu/uptown/Cirkus/MainTheme.mp3
http://www.theuptownfelaz.hu/uptown/Cirkus/MainTheme2.mp3
http://www.theuptownfelaz.hu/uptown/Cirkus/Money.mp3
http://www.theuptownfelaz.hu/uptown/Cirkus/TheBag.mp3
http://www.theuptownfelaz.hu/uptown/Cirkus/TheChase.mp3
http://www.theuptownfelaz.hu/uptown/Cirkus/TUFTheme.mp3
http://www.theuptownfelaz.hu/uptown/Cirkus/VegasTheCop.mp3
interjú:
a http://magyar.film.hu-n
A TUF ötfős legénysége [Baranyai Ákos aka Future (lemezjátszók, dj) Katona Gábor (dob, dj), Dr. Németh Attila (basszusgitár), Pádár Krisztián (programozás), Dr. Szabó Levente (gitár)] időről-időre vendégzenészek segítségét is igénybe veszi; feltétlenül meg kell említeni a Jazzkonziban edződő trombitás, Barabás Lőrinc nevét, a Pádár testvérpár másik tagját, a billentyűs Ákost, vagy a programozásban jeleskedő Tímár Szabolcsot, aki mellesleg Future-rel közösen Lomb fedőnév alatt szállítja a lazítós hiphop témákat. A TUF jelenleg debütáló nagylemezén dolgozik.
A magyar funk-brigád zenéje Európa-szerte kedvező fogadtatásra talált, a visszajelzések folyamatosan érkeznek a különböző dj-k és rádióműsorok részéről. Néhány név, akik pörgetik a TUF megjelenéseket: a Tru Thoughts-os Diesler, Trinity & Rocky Rococo, Kid Loco, Dom Servini, Flow Dynamics, Ed Royal...
|
|
Straight No Chaser / Dom Servini
The Uptown Felaz - Coconut
(Pulver German 12")
Big, big carnival flavoured tune from those cheecky Hungarian Felaz! Brash brass and hectic percussion collide with plenty of whistles, chanting, drumming and a firing double-bass in the mix. An underground club anthem for sure, but for only the most confident dancers! Don't forget to give Landegaard's late night, smoky blues joint, 'Demon', a listen too, on this 'Pulverising' twelve!
Kid Loco
This A side is really great. The Uptown Felaz are top madness
!Pez / Beats International
Coconut ist mein Fave! Passt perfekt in mein Set! Dann gefällt mir der Landegaard Mix auch sehr!! Die B-Seite, Weisz z.B., find ich auch gut, der zweite Teil kommt sehr gut, entwickelt sich sehr geil. Chart: 1
Robert Meyer / Minus 8
Eine ausgezeichnete Auswahl. Uptown Felaz ist mein Favorit, da witzig, clubtauglich + originell. Werde sie oft Spielen.
Jun Matsuoka / La Marquise, Lyon
Pulverising! Comes back!! With excelent 4 tracks. Respect and Full support!
Mr. Scruff
Coconut is a peak-time fun-filled wobbler.
Tim Giles / RSL, Players
It's all about A2 for me here, although I can see Coconut being popular as well. Like the heavy flute stepper.
Joachim Killenberg / Offener Kanal Bremen
Coconut ist mit Abstand das interessanteste Stück
Magyar Narancs
Pulver Records - Label Compilation 02
A berlini Pulver napjaink egyik legizgalmasabb jazz/funk/afro/latin tánczenei kiadója - hogy ne menjünk meszszebbre, többek között ők gondozzák honfitársaink, Erik Sumo és az Uptown Felaz felvételeit is. Tudjuk, a pusztán kiadói anyagot tartalmazó válogatások ritkán többek dj-felhasználásra alkalmas partisláger-gyűjteménynél, jelen esetben azonban ennél többről van szó: a Pulverhez tartozó előadók felvételeit többnyire mások (testvérkiadók producereinek) remixeiben, feldolgozásában látjuk viszont - ők pedig érezhetően máshogy gondolkodnak a zenéről, máshogy nyúlnak a nyersanyaghoz, a végeredményben pedig rendre ott érezhető az eredeti kompozíció és az új verzió közti teremtő feszültség. Kivétel az Inverse Cinematics (alias Danilo Plessow) két ihletett (az afro/brazil, illetve a szvinghagyományból merítő) szerzeménye az Airways EP-ről meg a már említett Uptown Felaz Coconutja, melyet őseredeti calypso nyersanyagból ál-lítottak elő ravasz, génmanipulatív technikával. A kétségbevonhatat-lan zenei csúcspontok közé tartozik még Landegaard (azaz Oliver Holtzer) Demonja: a mostanában hallott zeneművek közül az egyik legjobb dub alapú, fuvolamintával felülütött, középlassú ringatós típusú tánczene, meg persze a She'll Stay Away című Dublex Inc. műdarab, Simon V remixe, melyben drum & bassbe fordítják az eredeti, Wayne Martin hangjával súlyosbított nyersanya-got. Tudjuk, a nyárnak gyorsan vége lesz, de addig is, s alighanem utána még hónapokig, ez a válogatáslemez lehet a tökéletes segédeszköz a változatos klíma és e nem kevésbé rettenetes ország minél fájdalommentesebb elviseléséhez.
- minek -
Pulver/Deep Distribution, 2005
****
|
|
|
Hivatalos megjelenések:
TESÓ - dvd - The Uptown Felaz - filmzene
WAH7008 - 7" - The Uptown Felaz - Brainstorm / Capstone - I don't Know
MA003 - cd - V.A. / Brasil! 40 Celsius / The Uptown Felaz - Mama Likes Bossa
WAH12003 - 12" - The Uptown Felaz - Brainstorm [Hint Future Boogie remix] /
Capstone - I don't Know [Aaron Jerome remix)
PULVER022 - 12" - V.A. / Pulverising Blue / The Uptown Felaz - Coconut
PULVER025 - cd - V.A. / Pulver label compilation 2 / The Uptown Felaz - Coconut (radio edit) Kész Cirkusz - dvd - The Uptown Felaz - filmzene
Pannonia Allstar Ska Orchestra - RE:BSM - Rudie's Got a Soul (The Uptown Felaz dirt funk mix)
|
|
08.09.19. Corvintető - Deck Attack / Budapest
08.09.26. Gödör Klub / Budapest
08.09.27. ChaChaCha - Deck Attack / Budapest
08.10.02. Merlin - Turntable Bar / Budapest
08.10.09. Merlin - Turntable Bar / Budapest
|
|
Kedvenceink 2007-ben
-album-
Dj Vadim / Sound Catcher (Bbe)
Flow Dynamics / Flow Dynamics (Freestyle)
Irie Maffia / Fel A Kezekkel! (Szerz--i)
Kokolo / The Magnificent Seven (Freestyle)
Pannonia Allstars Ska Orchestra / The Return Of The Pannonians (Megalith)
Shawn's Lee Ping Pong Orchestr / Hits The Hits (Ubiquity)
Soil & Pimp Sessions / Pimpoint (Brownswood)
Stanton Warriors / Remixes (Skint)
The Dynamics / Version Excursions (Gap)
The Haggis Horns / Hot Damn ! (First Word)
The Juju Orchestra / Bossa Nova Is Not A Crime (Agogo)
The New Mastersounds / Re:Mixed (Record Kicks)
Trusme / Working Nights (Fat City)
V/A / Barbecue Beats (Leisure)
V/A / Best 7 Selections 2 (Best Seven)
-maxi-
Aiff Feat. Crucial T / Afro Riddim (Aiff Remix) (Unique)
Brancaccio & Aisher / Freak Around (Original Mix) (Burrito)
Calibre Feat. Drs / Hustlin (Signature)
Dutch Rhythm Combo / Bonaire (Blackjoy Rough Demo Mix) (Highscore)
Ed Solo & Skool Of Thought Feat. Darrison / Love Your Life (Against The Grain)
Feature Cast / Music For Fat Kids Ep (Funk Weapons)
Keno 1 & The Hermit / Heavy Heavy (Breakin Bread)
Kormac / Scratch Marchin Ep (Scribble)
Moo / You Don't Need (Up My Alley)
Mooncakes / Feelin' Good (Nanny Tango)
Pablo / Sing (Red Hook)
Samp Brothers & Outbound / Alcoholic Drinks (Afro Art)
Smoove / I'm A Man (Acid Jazz)
Studio R Feat. Capitol A / A+R [Llorca Remix] (Compost Black Label)
The Eddie Roberts Quintet / Giorgio's Brother [Lack Of Afro Rmx] (Record Kicks)
V/A / Goodgroove 2 (Goodgroove)
Zed Bias Feat. Robbie Rue / Boomerang (Sick Trumpet)
-cover version-
Beatconductor / Loaded Ep (Dicey)
Brownout / African Battle (Alternate Take)
Cookin' On 3 Burners / Feel Good Inc (Freestyle)
Jumbonics / Last Nite (Tru Thoughts)
Mark Ronson / Toxic (Sony)
Me & You / Brown Paper Bag (Tru Thoughts)
Mr Day / Spooky (Favorite)
Orgone / I Get Lifted (Ubiquity)
Shawn's Lee Ping Pong Orchestra / Get Ur Freak On (Ubiquity)
Speedometer / Am I Your Woman (Freestyle)
Spiritual South / Calypso Blues (Raw Fusion)
The Apples / Killing (Freestyle)
The Lions Feat. Noelle Of The Rebirth / Think (Ubiquity)
The Mighty Show Stoppers / Hippy Skippy Moon Strut (Freestyle)
The Right Ons Feat Steelwood / I'm Waiting For The Man (Love Monk)
-remix-
Bob Marley & The Wailers / 400 Years [Jimpster Rmx] (Rockr)
Dorfmeister Vs Madrid De Los Austrias / Boogie No More [Kraak & Smaak's Boogie Angst Rmx] (G Stone)
Forro In The Dark / Kidon Kibom [Forro In The Dark Vs Dublex Inc Rmx] (Nublu)
Frankie Valli & The Four Seasons / Beggin' [Pilooski Re-Edit] (679)
Kutiman / Music Is Ruling My World [Dj Day Rmx] (Melting Pot Music)
Mark Murphy / Love Is What Stays [Henrik Schwarz Rmx] (Universal)
Nicole Willis & The Soul Investigators / Feeling Free [The Dynamics Rmx] (Above The Clouds)
Ok-Ma / Switch [Spiritual South Remix] (Sick Trumpet)
Swell Session Vs Mark De Clive-Lowe / All Of Me [Charles Webster's Rmx] (Freerange)
Wild Rumpus / Musical Blaze Up [Rub N Tug Bitches Rmx] (Bitches Brew)
-bootleg-
Bloodfire / To Know You Is To Love You (Bloodfire)
Dave Spoon / At Night [Breaks Mix] (Tea Leaf)
Dubben / Dubben Goes Bananas (Resense)
Mr Storm & Prosper / Hollyboot Swinging (East)
Pirate Breaks / Get Up & Dance (Pirate Breaks)
Qdup Foundation / Renegades Revenge (Bomb Strikes)
Smov / Barrell House Funk (Wack)
Speaker Junk / Foxxy (Dubsided)
Tontelas / En Do (Gamm)
Va / Bombs 3-4 (Bombs)
+ 5
A Skillz / Strawbeery Jam For Ever (Nut)
Dj D*Ekline & Ed S*Lo / Postman Pat (Hot Cakes)
Dj D*Ekline & Ed S*Lo / Shake It Up Baby! (Hot Cakes)
Dj Jazzy Jeff Feat. Biz Markie / $ Can't Buy Me Love (Rapster)
J*Star Vs Beatles / Reggae Rigby |
|
|
Negro és Future felel a TUF éjszakai jelenlétéért: négy lemezjátszós dj szettjeik alkalmával nincs stílusbeli megkötés, felvonultatják a funk, a break, a broken, a hiphop széles spektrumát. A szelekciót Negro szolgáltatja, a többórás napi gyakorlásairól híres Future pedig turntablism tudományával nyújt támogatást.
Letölthető mix az Impulsecreator oldalán:
http://drumandbass.hu/mixek.php3
download it here
Cedric Im Brooks / Shaft (Studio One)
The Chosen Few / Shaft (Antidote)
Nas / Get Down [Instrumental] (Columbia)
A Bronxtale Pres. Ghetto Touch / Like Dis (Blazin)
Dj Nu-Mark & Pomo / Melody (Genuine)
Emanon / Count Your Blessings (Shaman Work)
J Boogie / You're The Murdera [Instrumental] (Om)
The Uptown Felaz / Mister G. (Unrelased)
Farid / Sunday Paper (Rhythm & Culture)
Grandmaster Flash & The Furious Five / The Message [Paul Nice's Super Duty
Bootleg Mash Up] (Antidote)
Unknown / Lifted (Mischief Brew)
-> George Mccrae's / 'I Get Lifted [Original Beats]
Flevans / Dinner With Boskins (Tru Thoughts)
Dna Feat. Suzanne Vega / Tom's Diner (A & M)
Elevator Suite / Blue Lights (Bulletproofsonics)
The Uptown Felaz / Brainstorm (Wahwah45's)
Hextatic / Chase Me (Ninja Tune)
Allister J / Soulful Holidays (Pr)
Breakestra / See Sawng [Drumstrumental] (Ubiquity) -> Blackalicious / Make
You Feel That Way [Acapella] (MCA)
Pattie Jo / Make Me Belive In You [Black Science Orchestra Bonus Beats] (Ost)
-> Blackalicious / Make You Feel That Way [Acapella] (MCA)
Dj Day / What Planet What Station (Milk Crate)
Herbie Hancock / Rockit (Tbh)
? / Roof Is On Fire (White)
Kurtis Blow / The Breaks 2004 [Dublex Inc. Rmx] (Holophon)
Max Sedgley / Devil Inside (Sunday Best)
All Good Funk Alliance / Pete's Sake (Funk Weapons)
Afrika Bambaataa / Got That Vibe [Fort Knox Five Extended Mix] (Tommy Boy)
Mark B Feat.Tommy Evans / Move.. Now [Instrumental Beats] (K Boro)
Mark B Feat.Tommy Evans / Move.. Now [Vocal] (K Boro)
Dublex Inc. Feat. Wayne Martin / She'll Stay [Watch Tv's Cajun Mix] (Pulver)
The Uptown Felaz / Coconut (Pulver)
Life Boogie / Bobby's Job (Pr)
Malente / Funk The Rich [Feet & Sparrow Rmx] (Unique)
Ch3vy / 83 Funkctions (Catskills)
Bill, Ben & Baggio / Pusherman (Freskanova)
TUF Promo Mix 2007 Március
01. Intro
02. Dj Yoda / Tiptoe [A Skillz remix] (Antidote)
03. The Maggis Horns / Traveller Pt2 (First Word)
04. Watch Tv / Extra (Hi Top)
05. Parker / Sugar Coated (Leisure)
06. Libary Vultures / Ronnie's Groove (Trurbotraxx)
07. Lee Mcdonald / We've Only Just Begun [Tm Juke mix] (Favourite)
08. Dorfmeister Vs. Madrid De Los Austrias / Boogie No More [Kraak & Smaak remix] (G Stone)
09. The Uptown Felaz / Ukulimala Kwenqondo (cdr)
10. Ok-Ma / Switch [Spiritual South remix] (Sick Trumpet)
11. Jesse Rose & Sinden / Me Mobile [Duckbeats Ringtone Riddim] (Made To Play)
12. Studio R Feat. Capitol A / A+R [Llorca remix] (Compost Black Label)
13. The Uptown Felaz / East Street (cdr)
14. Fdel / Get Up Onya Feet (Freestyle)
15. Pannonia Allstars Ska Orchestra / Rudie's Got A Soul [The Uptown Felaz rmx] (cdr)
16. Boca 45 / Diego's Theme (Unique)
17. Nicole Willis & The Soul Investigators / Feeling Free [Hoop's Juju] (Atc Records)
Negro mixek a nyárra I. fejezet
01. The Uptown Felaz / Uptown Megamix (Shiftin' Gears) (Cdr)
02. Kraak & Smaak Feat Ben Westbeech / Squeeze Me [A-Skillz Remix] (Jalapeno)
03. Feature Cast / Funky White Brother (Goodgroove)
04. Kerekes Band / Csángó Boogie [The Uptown Felaz Vip Rmx] (Cdr)
05. Audited Beats / Lil Green Bag (East)
06. Bangers & Jass / Start Well [Bangers & Jass Re-Edit] (Adult Music Entertainment)
07. Sugarloaf Gangsters / Sayin' It & Doin' It (Gamm)
08. Lack Of Afro / The Outsider (Freestyle)
09. Yosaku / Ain't It Funky (Gamm)
10. The Uptown Felaz / Coolombia (Shiftin' Gears) (Cdr)
11. Sunsetsoul Presents Da Wiesel / Soulfood [Feature Cast Remix] (Goodgroove)
12. Pannonia Allstars Ska Orchestra / Rudie's Got A Soul [The Uptown Felaz Rmx] (Cdr)
13. Soopasoul / Ya Lookin' Tight (Jalapeno)
14. Kokolo / The Magnificent Seven [The Uptown Felaz Rmx] (Cdr)
15. Black Grass / Bass Man (Catskills)
16. Bob Marley / Is This Love [The Uptown Felaz Re-Edit] (Cdr) |
|
|
Linkek:
http://www.theuptownfelaz.hu/uptown/Akos.JPG
http://www.theuptownfelaz.hu/uptown/Brainstorm.JPG
http://www.theuptownfelaz.hu/uptown/Down.JPG
http://www.theuptownfelaz.hu/uptown/DrBass.JPG
http://www.theuptownfelaz.hu/uptown/DrummachineOff.JPG
http://www.theuptownfelaz.hu/uptown/DrummachineOn.JPG
http://www.theuptownfelaz.hu/uptown/Future.JPG
http://www.theuptownfelaz.hu/uptown/Levente.JPG
http://www.theuptownfelaz.hu/uptown/Negro.JPG
http://www.theuptownfelaz.hu/uptown/NegroNFuture1.JPG
http://www.theuptownfelaz.hu/uptown/NegroNFuture2.JPG
|
|
|
Linkek:
http://www.theuptownfelaz.hu
http://www.wahwah45s.com
http://www.pulver-rec.com
http://www.mamarecords.hu
http://www.deep.hu
http://www.myspace.com/theuptownfelaz
Kapcsolat:
info@theuptownfelaz.hu
tel.: +36/30/3271945
Budapest, 1123 Avar u. 17. fsz. 4.
|